Boldog Születésnapot, Ciro!
2005.02.11. 18:46
A csapat rutinos védője ma ünnepli 38. születésnapját ...
A nápolyi születésű Ciro Ferrara a mai napon töltötte be 38. életévét. A Juventus jelenlegi korelnöke rendkívül sikeres pályafutásra tekinthet vissza, hiszen – többek között - 7 bajnoki cím büszke tulajdonosa. A Serie A-ban 1985. Május 5.-én mutatkozott be a Napoli színeiben (tehát hamarosan elmondhatja magáról, hogy 20 esztendős élvonalbeli múltja lesz) nem más, mint éppen a Juventus ellen. Tagja volt annak a Maradona fémjelezte Napolinak, amelyik előbb 1987-ben, majd 1990-ben bajnoki címet nyert. 1994 nyarán szerződött a Juvéhoz, ahol rögtön scudettót nyert a zebrákkal. Azóta is folyamatosan az „Öreg Hölgy” hűséges szolgálója, eddigi 250 „Juvés” bajnoki mérkőzésén 15 gólt jegyez.
A kiváló védőjátékos eddigi karrierje során összesen 497 Serie A-s mérkőzésen lépett pályára, tehát akár már idén könnyedén átléphetné a bűvös 500-as határt. Indokolt a feltételes mód, ugyanis Fabio Capello csak nagyon elvétve számít a rutinos védő szolgálataira.
A válogatottban már régóta nem veszik Őt számításba, azonban a Squadra Azzurrában is letette névjegyét, hiszen 49 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban.
Auguri, Ciro!
|